Elindította a Tisza Párt nem hivatalos népszavazási kezdeményezését, a Nemzet Hangja kitöltését hétfő reggel. Magyar Péter, a párt elnöke a budapesti Széll Kálmán téren csatlakozott a kitöltőkhöz, ...
A magyar kormány sokéves euroszkeptikus kampányának dacára a társadalom egészét tekintve nem csökkent az Európai Unió lakossági támogatottsága – közölte a Republikon Intézet, amely négy éve és idén ...
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel megnyitotta a Misszióvezetői Értekezletet a Külgazdasági és Külügyminisztériumban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A ...
„A gyülekezési jog korlátozása egyébként már a gyakorlatban is elkezdődött. Nekünk már papírunk van róla, hogy tilos tiltakozni a Pride betiltása ellen, vagy legalábbis csak úgy szabad tiltakozni, ...
Nagyjából két hónapja lehet tudni, vagyis azóta, amióta február elején a Fővárosi Közgyűlés tagjai nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozataikat, hogy Szentkirályi Alexandra a fővárosi képviselői ...
Usha Vance amerikai alelnök felesége a Fehér Ház közlése szerint egy delegáció élén Grönlandra látogat, hogy a történelmi helyszíneket bejárva, az örökséget megismerve kutyaszánversenyen is részt ...
Tízezrek vettek részt utcai megmozdulásokon Törökországban vasárnap is, folytatódott az utóbbi évtizedek legnagyobb tiltakozáshulláma, az embereket könnygázzal, gumilövedékkel, vízágyúval próbálták ...
Kettőt pislogtunk, és a parlamenti többség a köztársasági elnök áldásával már korlátozta is a gyülekezési jog gyakorlását Magyarországon. Ahogy eloszlik a tiltakozásként a parlamentben eregetett füst, ...
Fantáziát és politikai potenciált is látok benne – így fogalmazott Magyar Péter és a Tisza Párt kapcsán Siófok polgármestere. Lengyel Róbert ugyanakkor már korábban is el tudta képzelni a változás ...
Hétfőn indul „a Tisza Párt népszavazási akciója, a Nemzet Hangja, 12+1 valódi kérdéssel, amelyek meghatározzák a magyar emberek és a hazánk jövőjét”, írta Magyar Péter a Facebook-oldalán. Valójában ...
Több százan gyűltek össze a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt vasárnap este, hogy így tiltakozzanak Orbán Viktor március 15-i beszéde ellen, amelyben poloskáknak nevezte az ellenfeleit, ...
„A Demokratikus Koalíció újpesti győzelme túlmutat a helyi jelentőségen: Gyurcsány Ferenc esti beszédéből egyértelművé vált, hogy nem hagyják magukat, nem állnak félre a Tisza Párt útjából. Ők is ...