Egy ukrán állampolgárt gyanúsítanak a csütörtöki, amszterdami késeléses támadással – írja a Reuters. Mint arról korábban mi ...
Eddig kétezer embert vett őrizetbe a demonstrációkon. A ankarai kormány azt hangoztatja, hogy független az ...
Korábbi iskolájában akart mészárolni. Milliárdokat követelt, hogy eltekintsen a bűncselekmény végrehajtásától.
Bordélyház üzemeltetése miatt vettek őrizetbe egy Kecskeméten dolgozó járási ügyészt – írja a Blikk. Pár napja a Központi ...
Tisztában van azzal is, hogy nem pártját fogja választani az ország többsége, legfeljebb arra ad majd lehetőséget, hogy ...
Nem volt jogosítványa, így meg akarta úszni, hogy intézkedjenek vele szemben. Egy ember életét vette el felelőtlen döntése.
Száz éve volt utoljára Magyarországon olyan bűntény, mint amilyet most a jegybanki alapítványok közpénzt eltüntető ...
Ezzel is a korrupcióellenes fellépés látszatát kívánják kelteni, ám a Tisza Párt elnöke mindezt színháznak tartja.
Jogalap lett arra, hogy a szélsőjobboldali politikust, Orbán Viktor francia szövetségesét eltiltsák az indulástól a 2027-es ...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint semmilféle kapcsolatot nem tartanak fent azzal a férfival, aki fenyegetően ...
Kábítószer-kereskedelem bűntettének elkövetésével gyanúsítanak a VI. kerületi rendőrök egy 24 éves nigériai férfit – közölte ...
Hol voltak az Európai Bizottság jól fizetett bürokratái az elmúlt hónapokban? – tette fel a kérdéstegy szombat reggel ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results